udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Lepsa, Sorin

1998. június 29.

Jún. 29-én ülésezett a Legfelső Védelmi Tanács Emil Constantinescu államfő elnökletével. Elhatározták, hogy valamennyi olyan szervtől, amely egykori Securitate-dossziékat őriz - ide tartozik a Román Hírszerző Szolgálat, a Külföldi Hírszerző Szolgálat, a nemzetvédelmi és a belügyminisztérium - bekérik a testület tagjaira vonatkozó dossziékat és adatokat, mindazt, ami arra vonatkozólag nyújthat eligazítást, hogy voltak-e kapcsolataik a volt kommunista titkosrendőrséggel, a Securitateval ügynökként, esetleg annak tisztjeként, együttműködőként vagy informátorként. A képviselőházban hétfőn Vasile Lupu parasztpárti alelnököt, aki korábban úgy nyilatkozott, hogy - bár elutasította a Securitatenak informátori kötelezvény aláírását - azt vállalta, hogy a nemzetbiztonságot fenyegető veszélyekről tájékoztatja a titkosrendőrséget, azzal vádolták, hogy informátor volt. Lupu cáfolta ezt, közölte, soha semmilyen jelentést nem írt a Securitate számára és kijelentette, hogy ha az ellenkezőjére bárki világos bizonyítékot tud felmutatni, visszavonul a politikai életből. Sorin Lepsa, a parasztpárt képviselőházi frakcióvezetője javaslatára az alsóház egyhangúlag megszavazta, hogy a Román Hírszerző Szolgálat az őrizetében lévő dossziék alapján július 14-ig tegyen jelentést arról, hogy kiknél talált a képviselők sorában a volt Securitatehoz fűződő kapcsolatokat. Adrian Vilau demokrata párti képviselő, aki már elismerte, hogy informátori kötelezvényt írt alá, még ha nem is ártott senkinek, bejelentette, hogy lemond a külföldi hírszerzést ellenőrző parlamenti bizottság éléről - erre eddig nem volt hajlandó, bár pártja rögtön ezt kezdeményezte. Romániában továbbra sincs átvilágítási törvény, bár a szenátus a múlt héten több hónapos vita után Ticu Dumitrescu szenátor javaslata alapján elfogadott egy szabályozást - azonban annyi módosítással, hogy maga a szenátor visszavonta nevét a tervezetről. Az RMDSZ szenátorai megszavazták a törvényt, de szükségesnek tekintik, hogy a képviselőházi vitában majd kiigazítsák a felhígult előírásokat. MTI, jún. 29./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék